Chochol Károly

Szarka Klára

Chochol Károly finisszázsa / 56 kép

Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal Folyosó Galériája, 2013. 11. 20.

A régi eseményeket megörökítő fényképek értelmezési, értékelési tartománya az idő haladtával általában csak bővül. 1956-ra vonatkozóan magyaráznom sem kell, hogyan és mennyire. Ezért aztán én igyekszem a képek kapcsán arra szorítkozni, amihez talán a leginkább értek, vagyis fotográfiai értékükre, illetve a fényképeket készítő fotográfus méltatására.

S itt máris ki kell javítanom magamat. Ugyanis Chochol Károly nem pusztán készítette az itt látható felvételeket – bár a puszta készítés sem lebecsülhető teljesítmény –, hanem a képeket markáns koncepció alapján csoportokba rendezte, egymásnak megfeleltette, párhuzamokat vont, ellentéteket tett vizuálisan megfoghatóvá. Vagyis értelmezte, újraértelmezte a saját munkáit. Fényképeivel egyszerre áll előttünk dokumentaristaként, illetve a képeken túlmutató, de képekkel operáló vizuális történetmondóként. Méghozzá olyan történetmondóként, aki nemcsak a látható események képi fölsorolására vállalkozik, hanem olyasmit is megmutatni igyekszik, ami a maga direkt formájában nincs is ott az egyes felvételeken.

Így aztán a történetét rögtön tágabb idődimenzióban adja elő. Hiszen van itt egy képcsokor, amelyik arról beszél, mennyi minden vezethetett az 57 évvel ezelőtti október 23-hoz, tehát a megérteni szándékozott népfölkelés előtti időszakhoz, és egy ennél bővebb képösszeállítás, amelyik recepció-történetként is fölfogható. S amelyikbe sajátos vizuális eszközökkel évtizedek foglaltatnak bele. Korszak- és rendszerváltások, objektív látványok és szubjektív emlékek, értelmezések és érzetek képi megjelenítései. Igazi különlegesség ez az 56 kép mint összetartozó fotóesszé, hiszen nemcsak megmutatja az objektív valót, de megmutatja az alkotó legbelsőbb önmagát is. Úgy válik lefegyverzőn szubjektívvé, hogy szikár és minden hamis szentimentalizmustól, szerencsénkre, mentes marad.

De bármennyire is érdekes és fontos a képek együttese, a tárlat üzenete, nem fejezhetjük be ennyivel. Muszáj még egy kicsit igénybe vennem a türelmüket, mert szólni kell a vizuális, a par excellence fotográfiai értékekről is. Méghozzá úgy, hogy magunk elé idézzük egy huszonegy éves fiatalember képét, aki a profik magabiztosságával mozog az utcai harcok forgatagában. De ha csak itt széttekintünk, akkor is láthatjuk, hogy fotográfusunk már korábban, 1956 előtt is kezébe vette a kamerát. Érett szellemmel és felkészült fényképészként járta a barlanglakásokat, figyelte meg a munkában megfáradtakat vagy a falusi iskolások szívszorító szegénységét. Tizenévesként szuggesztív szociófotó-anyaggal büszkélkedhet. Igaz, máig nem múló vonzalma a kamerához még ennél is korábbra datálható. Azt hiszem, nem volt még egy magyar fényképész, aki középiskolásként, szülői engedéllyel látogatta a legtekintélyesebb hazai fotó klubbot, hogy korának legnagyobb mestereivel találkozzon. Ha egyébként valaki azt hiszi, hogy fölkelések, népmozgalmak, polgárháborúk, izgalmas fegyveres konfliktusok idején olyan sok a téma, hogy fényképezni nem is lehet nehéz – legföljebb némi személyes bátorság kell hozzá –, ki kell ábrándítanom. Nem így van. A sivár és a gazdag téma egyaránt nehézségeket hordoz. Utóbbiban nemcsak gyorsnak és ügyesnek kell lenni, de valamilyen félig-meddig ösztönös érzékkel tudni kell választani helyszínek, karakterek, események között. Amikor nagyon zajlik az élet, a fotográfusnak nemcsak elkapnia kell a fontosat, hanem pontosan fel kell ismernie azt is, amivel nem érdemes a drága idejét tölteni. Sokan tartják úgy, hogy éppenséggel az ilyen témákra kell megérnie a fényképésznek. Ehhez kell a biztos szakmai tudás és a tapasztalat. Ha ezt is belekalkulálják az 1956-ban 21 éves Chochol Károly teljesítményébe, talán még inkább értékelni fogják, amit véghezvitt.

S végül, de nem utolsó sorban: arról se feledkezzünk meg, hogy milyenek is ezek a képek. Nincs itt most mód a hosszas képelemzésre, de vegyünk csak egyetlen példát! Azt a fotót, amelyik a meghívón is szerepel, "A harcok szünetében" képpár első darabját. Ugye, hogy a jó fotós mindenre képes? Gondolnák, hogy egy tank szép lehet? A csúnya, szürke, borongós, sivár és kihalt Dunaparton kanyarodó tank, háttérben a rideg uszályokkal és a Szabadság híd vízben tükröződő részletével, a finom alig árnyékokkal, a kompozíció eleganciájával legalább annyit elárul Chochol Károlyról a fotográfusról és emberről, mint riportos, szociós anyagai, vagy az előbb már méltatott képválogatása. Ő tényleg komolyan gondolja, hogy a kép ne csak igaz legyen, hanem szép is.